V-térkép: a fejezet helye a rendszerfejlesztés folyamatában

Tanulási eredmények

A fejezet feldolgozása után képes leszel:

  • definiálni a megbízhatósági függvényt, a meghibásodási rátát és a kádgörbe szakaszait;
  • számolni az exponenciális eloszlással, és értelmezni a Weibull-eloszlás alakparaméterét;
  • megkülönböztetni az MTTF, MTBF és MTTR mutatókat, és rendelkezésre állást számolni;
  • soros, párhuzamos és kk-ból-nn rendszerek megbízhatóságát meghatározni blokkdiagrammal;
  • hibafát és eseményfát szerkeszteni, minimális vágathalmazokat keresni, és valószínűséget számolni;
  • a modelleket egymásba alakítani, és felismerni a függetlenségi feltevés csapdáit.

A kockázatelemzés (14. fejezet) és az FMEA (15. fejezet) azonosítja, mi romolhat el. A megbízhatósági elemzés azt kérdezi, milyen valószínűséggel és milyen gyakran. Erre a követelményeknek is szükségük van: egy „a cella rendelkezésre állása legalább 98%” vagy „a biztonsági funkció veszélyes hibájának valószínűsége évente legfeljebb 10−410^{-4}” követelmény csak akkor tervezhető és verifikálható, ha a rendszert az elemei megbízhatóságából modellezni tudjuk.

A fejezet négy kérdésre épül:

16.1. A megbízhatóság alapfüggvényei

A megbízhatóság annak valószínűsége, hogy egy rendszer adott időtartamon át, adott feltételek mellett a követelményeknek megfelelően működik. Ha TT a meghibásodásig eltelő (véletlen) idő, akkor a megbízhatósági függvény és a hibavalószínűség:

R(t)=P(T>t),F(t)=P(T≤t)=1−R(t).(16.1) R(t) = P(T > t), \qquad F(t) = P(T \leq t) = 1 - R(t). \qquad(16.1)

A meghibásodási ráta λ(t)\lambda(t) annak a valószínűségnek az időegységre eső értéke, hogy a tt időpontig hibátlanul működő rendszer a következő pillanatban meghibásodik. A feltételes valószínűség definíciójából vezethető le (O’Connor és Kleyner 2012):

λ(t)=f(t)R(t),R(t)=exp(−∫0tλ(u)du),(16.2) \lambda(t) = \frac{f(t)}{R(t)}, \qquad R(t) = \exp\!\left(-\int_0^t \lambda(u)\,\mathrm{d}u\right), \qquad(16.2)

ahol f(t)=dF/dtf(t) = \mathrm{d}F/\mathrm{d}t a meghibásodási idő sűrűségfüggvénye (O’Connor és Kleyner 2012).

Sok műszaki rendszer meghibásodási rátája a kádgörbét követi (16.1. ábra): a beüzemelési szakaszban a rejtett gyártási hibák miatt a ráta magas és csökkenő, az üzemszerű szakaszban közel állandó (véletlen hibák), az öregedési szakaszban pedig a visszafordíthatatlan fizikai-kémiai folyamatok (kopás, kifáradás, korrózió) miatt növekvő.

16.1. ábra. A kádgörbe és a Weibull-eloszlás meghibásodási rátája három alakparaméterre.

Állandó meghibásodási ráta esetén a meghibásodásig eltelő idő exponenciális eloszlású. Ez az elektronikus rendszerekre a hasznos élettartam alatt jellemzően jó közelítés (O’Connor és Kleyner 2012):

R(t)=e−λt,MTTF=1λ,t50%=ln2λ.(16.3) R(t) = e^{-\lambda t}, \qquad \text{MTTF} = \frac{1}{\lambda}, \qquad t_{50\%} = \frac{\ln 2}{\lambda}. \qquad(16.3)

Ha például egy gép átlagos működési ideje a meghibásodásig MTTF=1000\text{MTTF} = 1000 óra, akkor annak valószínűsége, hogy 500 óránál tovább üzemel, R(500)=e−0,5=0,607R(500) = e^{-0{,}5} = 0{,}607; annak, hogy addig meghibásodik, F(500)=0,393F(500) = 0{,}393. Az exponenciális eloszlás „emlékezet nélküli”: egy már 400 órája működő gép a következő 500 órát ugyanakkora valószínűséggel éli túl, mint egy új. Ez az öregedő alkatrészekre nyilvánvalóan nem igaz.

A Weibull-eloszlás mindhárom szakaszt leírja (Weibull 1951):

R(t)=exp[−(tη)β],λ(t)=βη(tη)β−1,(16.4) R(t) = \exp\!\left[-\left(\frac{t}{\eta}\right)^{\beta}\right], \qquad \lambda(t) = \frac{\beta}{\eta}\left(\frac{t}{\eta}\right)^{\beta - 1}, \qquad(16.4)

ahol η\eta a skálaparaméter (karakterisztikus élettartam), β\beta az alakparaméter. Ha β<1\beta < 1, a ráta csökkenő (korai hibák), ha β=1\beta = 1, állandó (exponenciális eset), ha β>1\beta > 1, növekvő (elhasználódás). A gyakorlatban a Weibull-eloszlást meghibásodási adatokra illesztik, és β\beta értéke maga is diagnosztikai információ: megmutatja, hogy a hibákat gyártási, véletlen vagy kopási folyamatok okozzák-e, és így azt is, hogy a megelőző csere segít-e (O’Connor és Kleyner 2012).

16.2. Javítható rendszerek: MTTF, MTBF, MTTR, rendelkezésre állás

A legtöbb ipari rendszert meghibásodás után megjavítják. A javítható rendszerekre a következő átlagos időket szokás megkülönböztetni (O’Connor és Kleyner 2012):

  • MTTFF (mean time to first failure): az első üzembe helyezéstől az első meghibásodásig eltelő átlagos idő;
  • MTTF (mean time to failure): egy javítás végétől a következő meghibásodásig eltelő átlagos idő;
  • MTTR (mean time to repair): a meghibásodástól a javítás végéig, az újbóli üzembe állásig eltelő átlagos idő;
  • MTBF (mean time between failures): két meghibásodás között eltelő átlagos idő, MTBF=MTTF+MTTR\text{MTBF} = \text{MTTF} + \text{MTTR}.

A szakirodalom és a gyártói adatlapok a betűszavakat nem egységesen használják: sok helyen az MTBF a két hiba közötti átlagos működési időt jelenti. Egy adatlap értékét ezért mindig a definíciójával együtt kell átvenni.

Ha a meghibásodás és a javítás is exponenciális eloszlású (állandó λ\lambda meghibásodási és μ\mu javítási rátával), a rendszer hosszú távon a ki nem esett idő meghatározott hányadában üzemképes. Ez a belső (inherens) rendelkezésre állás:

A=μλ+μ=MTTFMTTF+MTTR.(16.5) A = \frac{\mu}{\lambda + \mu} = \frac{\text{MTTF}}{\text{MTTF} + \text{MTTR}}. \qquad(16.5)

Ha egy gép átlagosan 100 óránként hibásodik meg, és a javítási ráta μ=0,05\mu = 0{,}05 1/óra (MTTR=20\text{MTTR} = 20 óra), akkor A=100/120=0,833A = 100/120 = 0{,}833. A belső rendelkezésre állás csak a javítás tényleges idejét veszi figyelembe; a gyakorlati (operatív) rendelkezésre állás a logisztikai és adminisztratív várakozást (alkatrészre, szerelőre várás) is tartalmazza, és ezért kisebb. A gyártásban a rendelkezésre állás az OEE egyik tényezője is (19. fejezet).

16.3. Soros, párhuzamos és vegyes rendszerek

A megbízhatósági blokkdiagram (reliability block diagram, RBD) a rendszer sikeres működésének logikai modellje: a rendszer akkor működik, ha a bemenettől a kimenetig vezet működő elemeken át út (IEC 2016). Független elemek esetén:

Rsoros=∏i=1nRi,Rpárhuzamos=1−∏i=1n(1−Ri).(16.6) R_{\text{soros}} = \prod_{i=1}^{n} R_i, \qquad R_{\text{párhuzamos}} = 1 - \prod_{i=1}^{n} (1 - R_i). \qquad(16.6)

A soros rendszer csak akkor működik, ha minden eleme működik, ezért megbízhatósága kisebb a leggyengébb eleménél; a párhuzamos (redundáns) rendszer akkor működik, ha legalább egy eleme működik. Egy egyszerű számpélda ezt látványosan mutatja: ugyanabból az eszközből egyre többet sorba kötve a megbízhatósági függvény egyre gyorsabban csökken, párhuzamosan kötve egyre lassabban. A kk-ból-nn rendszer akkor működik, ha nn eleméből legalább kk működik; azonos, független elemekre a binomiális eloszlással számolható:

Rk/n=∑j=kn(nj)Rj(1−R)n−j.(16.7) R_{k/n} = \sum_{j=k}^{n} \binom{n}{j} R^{j} (1 - R)^{n - j}. \qquad(16.7)

A rendelkezésre állásra ugyanezek a képletek érvényesek, ha az elemek egymástól függetlenül hibásodnak meg és javíthatók. Az összetett szerkezeteket alapkapcsolású részrendszerekre bontjuk, és ezek eredő értékeiből számolunk tovább.

KoboCella: a cella rendelkezésre állása

A KoboCella termelési funkciójához öt elem soros működése kell. A beszállítói adatlapok és a csapat becslése szerint az MTBF és az MTTR: kobot 8000 és 4 óra, csavarozó egység 2000 és 1 óra, csavaradagoló 1500 és 0,5 óra, lézerszkenner 20 000 és 2 óra, cellavezérlő 30 000 és 3 óra. A soros ág rendelkezésre állása 0,99847, ami évi 3450 üzemórával mintegy 5 óra műszaki állásidőt jelent (16.2. ábra). A cella eredő meghibásodási rátája az elemek rátáinak összege, λ=1,375⋅10−3\lambda = 1{,}375 \cdot 10^{-3} 1/óra, vagyis a cella átlagosan 727 óránként, évente mintegy 4,7-szer áll meg műszaki hiba miatt; egy 7,5 órás műszakot 0,99 valószínűséggel hiba nélkül teljesít.

16.2. ábra. A KoboCella termelési funkciójának megbízhatósági blokkdiagramja a leromlott üzemmód (UM-7) kézi tartalékával.

A leromlott üzemmód (UM-7) párhuzamos ágként működik: ha a cella áll, a kézi szerelés folytatható. Ezzel a termelési funkció rendelkezésre állása 0,99997-re nő, de a kézi tartalék kisebb kapacitással dolgozik, ezért a ciklusidő-követelményt (R-01) leromlott üzemben nem teljesíti. A blokkdiagram tehát a funkció elérhetőségét mutatja, a teljesítményét nem. A legnagyobb hozzájárulás az állásidőhöz a kobottól és a csavarozó egységtől jön; a csapat a csavarozó egységhez tartalék orsót rendelt, amellyel az MTTR rövidebb lesz.

A párhuzamos redundancia számított előnye a valóságban gyakran kisebb. A blokkdiagrammal számított rendszer-megbízhatóság ezért irreálisan magas lehet (O’Connor és Kleyner 2012; Goldberg és mtsai. 1994, 3.5. szakasz). Ennek leggyakoribb oka a közös okú meghibásodás: ha a két redundáns elemet ugyanaz a tápellátás, ugyanaz a szoftver vagy ugyanaz a karbantartási hiba érinti, nem függetlenek, és a 1−(1−R)21 - (1 - R)^2 képlet túlbecsül. A redundáns ágakat ezért eltérő elvű, fizikailag elkülönített megoldásokkal érdemes kialakítani (diverzitás), ami a biztonsági rendszerek tervezésének egyik alapelve (17. fejezet).

VárosiBringa: hány dokkoló kell egy állomáson?

Egy VárosiBringa-állomás tíz dokkolóhelyből áll, és a csapat úgy ítélte, hogy az állomás akkor teljesíti a funkcióját, ha legalább nyolc dokkoló működik. Egy dokkoló rendelkezésre állása 0,98. A 16.7. egyenlet szerint az állomás 0,999 valószínűséggel működik; ha mind a tíz dokkolóra szükség lenne, csak 0,82 valószínűséggel. A kk-ból-nn szemlélet így a követelmény megfogalmazására is hat: a „minden dokkoló működik” követelmény a gyakorlatban teljesíthetetlen, a „legalább nyolc dokkoló működik” viszont jól mérhető, és illeszkedik a felhasználók igényéhez.

16.4. Hibafa-elemzés

A hibafa-elemzés (fault tree analysis, FTA) egy kiválasztott nem kívánt eseményből, a csúcseseményből indul, és felülről lefelé, logikai kapukkal bontja le azokra az eseménykombinációkra, amelyek előidézhetik (Vesely és mtsai. 1981; IEC 2006). Az ÉS-kapu kimenete akkor következik be, ha minden bemenete bekövetkezik, a VAGY-kapué akkor, ha legalább egy. A legalsó szint alapeseményei az alkatrészhibák, emberi hibák és külső események, amelyekhez valószínűséget rendelünk. A hibafa legfőbb erőssége, hogy az egyidejűleg fennálló hibák valószínűségét is értékelni tudja; korlátja, hogy egyetlen, az elemző által előre megnevezett csúcseseményt vizsgál, és a teljes fák nagyon nagyok lehetnek (Vesely és mtsai. 1981; Ericson 2015; Goldberg és mtsai. 1994, 3.6. szakasz).

A hibafa minőségi eredménye a minimális vágathalmazok listája. Egy vágathalmaz olyan alapesemény-kombináció, amely együtt előidézi a csúcseseményt; minimális, ha egyetlen eleme sem hagyható el. Az egyelemű minimális vágathalmazok az egypontos hibák, amelyekre a tervezésnek különös figyelmet kell fordítania. Független alapesemények esetén a mennyiségi kiértékelés: az ÉS-kapu valószínűsége a bemenetek szorzata, a VAGY-kapué 1−∏(1−pi)1 - \prod (1 - p_i), kis valószínűségeknél jó közelítéssel az összeg (ritka esemény közelítés).

KoboCella: hibafa egy biztonsági csúcseseményre

A PHA (14. fejezet) szerint a KoboCella legfontosabb biztonsági veszélye a kobotkar ütközése a kezelővel. A csapat hibafát szerkesztett arra a csúcseseményre, hogy a kezelőt teljes sebességű kobotkar éri (16.3. ábra). Ehhez három feltételnek kell együtt teljesülnie: a kezelő a közös térben van (E1), elmarad a sebességcsökkentés (a szkenner nem érzékel, E2, vagy a biztonsági vezérlés hibás, E3), és nem működik az erőhatárolás (E4 vagy ugyanaz az E3).

16.3. ábra. A KoboCella hibafája. Az E3 esemény két ágban is szerepel: ez határozza meg a fa viselkedését.

A minimális vágathalmazok: {E1,E3}\{E1, E3\} és {E1,E2,E4}\{E1, E2, E4\}. Az évi valószínűség (a szkenner és az erőhatárolás veszélyes, fel nem fedezett hibáira vonatkozó becslésekkel) P≈0,3⋅(0,001+0,01⋅0,005)≈3,2⋅10−4P \approx 0{,}3 \cdot (0{,}001 + 0{,}01 \cdot 0{,}005) \approx 3{,}2 \cdot 10^{-4}, és ennek 95%-a az első vágathalmazból jön. Ha valaki a fát a kapuk szintjén, a független események képleteivel számolná, 2,0⋅10−52{,}0 \cdot 10^{-5} adódna, tizenhatszor kevesebb: az E3 ismétlődő esemény, ezért a két VAGY-kapu kimenete nem független. A tanulság a tervezésnek is szól: a biztonsági vezérlés közös pont a két védelmi rétegben, ezért a csapat a sebességfelügyeletet és az erőhatárolást független csatornára tervezte (17. fejezet).

16.5. Eseményfa-elemzés

Az eseményfa-elemzés (event tree analysis, ETA) a hibafával ellentétes irányban halad: egy kiinduló eseményből indul, és előre követi, hogyan alakul a folyamat attól függően, hogy az egymás után következő védelmi rétegek (gátak, biztonsági funkciók, emberi beavatkozások) működnek-e (IEC 2010). Minden réteg egy elágazás siker és hiba ágra, a végpontok a lehetséges kimenetek, gyakoriságuk a kiinduló esemény gyakoriságának és az ágak valószínűségének szorzata. Az eseményfa egyszerre dolgozik a siker és a hiba tartományában, és a végkimeneteket nem kell előre ismerni; korlátja, hogy egyetlen kiinduló eseményt vizsgál, és a részleges sikert nehezen tudja megkülönböztetni (Ericson 2015).

VárosiBringa: az akkumulátor túlmelegedésének eseményfája

A kockázatelemzésben (14. fejezet) azonosított akkumulátorveszélyre a VárosiBringa csapata eseményfát készített (16.4. ábra). A kiinduló esemény egy akkumulátor rendellenes melegedése töltés közben; a teljes flottára évi két ilyen eseménnyel számoltak. Három védelmi réteg követi egymást: az akkumulátorkezelő rendszer (BMS) leállítja a töltést, a hőmérséklet-riasztás az üzemeltetőhöz fut be, és a fémház megfékezi a tüzet.

16.4. ábra. A VárosiBringa akkumulátor-túlmelegedésének eseményfája.

A legsúlyosabb kimenet, a tűz átterjedése a szomszédos kerékpárokra, évente 2⋅0,01⋅0,05⋅0,1=10−42 \cdot 0{,}01 \cdot 0{,}05 \cdot 0{,}1 = 10^{-4} gyakoriságú. Az eseményfa azt is megmutatta, hol a leghatékonyabb a beavatkozás: a BMS 0,99-es sikere a legerősebb réteg, de a riasztás és a fémház együtt további kétszázszoros csökkentést ad. Az egyes rétegek sikertelenségének valószínűségét a csapat külön hibafákkal becsülte meg, így a két módszer egymást egészítette ki.

16.6. A modellek kapcsolata

A blokkdiagram, a hibafa és az eseményfa ugyanannak a rendszernek különböző nézetei, és egymásba alakíthatók (Vesely és mtsai. 1981; IEC 2016; Goldberg és mtsai. 1994, 3.9. szakasz). A blokkdiagram a sikert, a hibafa a hibát modellezi: a soros blokkokból VAGY-kapu, a párhuzamos blokkokból ÉS-kapu lesz a hibák között (16.5. ábra). Az eseményfa egyes ágainak hibavalószínűsége hibafával számolható, a hibafa egy-egy alapeseménye pedig blokkdiagramból. Az átalakítás új információt nem ad, de segít abban, hogy az egyik módszer gyengeségét a másik erősségével ellensúlyozzuk.

16.5. ábra. A soros és a párhuzamos blokkdiagram megfelelője a hibafában.

A módszerek kiválasztásában a kérdés a döntő (16.1. táblázat).

16.1. táblázat. A megbízhatósági és biztonsági modellek alkalmazási területe.
Kérdés Módszer Irány
Mekkora a rendszer megbízhatósága, rendelkezésre állása? blokkdiagram a sikerből, alulról felfelé
Milyen kombinációk vezetnek egy nem kívánt eseményhez, és mekkora valószínűséggel? hibafa a csúcseseményből, felülről lefelé
Mi következhet egy kiinduló eseményből a védelmi rétegektől függően? eseményfa a kiinduló eseményből, előre
Milyen hibamódok vannak, és mi a hatásuk egyenként? FMEA (15. fejezet) az elemekből, alulról felfelé
Adatok és állapotfüggő megbízhatóság

A klasszikus megbízhatósági számítás alkatrész-adatbázisok és gyártói adatlapok rátáiból dolgozik (például a katonai elektronikai alkatrészekre kidolgozott meghibásodásiráta-modellekből). Az üzemelő rendszerekben ma egyre több a tényleges üzemi adat: a gépi naplók, a karbantartási rendszerek és az érzékelők alapján a Weibull-paraméterek folyamatosan frissíthetők, és a megbízhatóság az alkatrész tényleges állapotához köthető. Ez vezet az állapotalapú és előrejelző karbantartáshoz (25. fejezet), amelyben a cserét nem a naptár, hanem a romlás mértéke vezérli.

Függetlenség ott, ahol nincs

A soros és párhuzamos képletek, a hibafa kapuképletei és az eseményfa szorzatai mind függetlenséget feltételeznek. Ha egy esemény több ágban is szerepel (ismétlődő esemény), vagy a redundáns elemeknek közös okuk van (tápellátás, szoftver, karbantartó), a kapuszintű számítás nagyságrendekkel is tévedhet, és mindig a túl optimista irányba. A minimális vágathalmazokon alapuló számítás és a közös okú hibák külön vizsgálata a megoldás.

Összefoglalás
  • A megbízhatóság annak valószínűsége, hogy a rendszer adott ideig megfelelően működik. A meghibásodási ráta időbeli alakja a kádgörbe: korai hibák, véletlen hibák, elhasználódás.
  • Állandó rátánál az élettartam exponenciális eloszlású (R=e−λtR = e^{-\lambda t}, MTTF=1/λ\text{MTTF} = 1/\lambda). A Weibull-eloszlás alakparamétere megmutatja, melyik szakaszban vagyunk.
  • Javítható rendszereknél az MTTF, az MTTR és az MTBF jellemzi a működést; a belső rendelkezésre állás A=MTTF/(MTTF+MTTR)A = \text{MTTF}/(\text{MTTF} + \text{MTTR}).
  • A blokkdiagramon a soros elemek megbízhatósága szorzódik, a párhuzamos elemek hibavalószínűsége szorzódik; a kk-ból-nn rendszer binomiálisan számolható. A redundancia hasznát a közös okú hibák csökkentik.
  • A hibafa a csúcseseményből lefelé keresi a hibakombinációkat; eredménye a minimális vágathalmazok listája és a csúcsesemény valószínűsége. Az eseményfa a kiinduló eseményből előre követi a védelmi rétegek sikerét és kudarcát. A modellek egymásba alakíthatók.
Önellenőrzés
  1. Egy alkatrész meghibásodási rátája állandó, λ=2⋅10−4\lambda = 2 \cdot 10^{-4} 1/óra. Mennyi az MTTF, és mennyi a valószínűsége, hogy 1000 órát hiba nélkül működik?
  2. Három gép meghibásodásainak időpontja (óra): 1. gép 500, 1300, 2600, 4300, 6000; 2. gép 800, 1500, 3300, 5000, 7100; 3. gép 400, 1200, 2500, 4000, 5500. A javítási időt elhanyagolva mennyi az egyes gépek MTBF-je?
  3. Egy gép meghibásodásai között átlagosan 100 óra telik el, a javítási ráta 0,05 1/óra. Mennyi a rendelkezésre állása?
  4. Két 0,9 megbízhatóságú elem: mennyi a rendszer megbízhatósága sorosan és párhuzamosan?
  5. Mit jelent a Weibull-eloszlás β=3\beta = 3 alakparamétere, és milyen karbantartási következménye van?
  6. Miért adhat túl optimista eredményt a párhuzamos redundancia képlete?
  7. Mi a minimális vágathalmaz? Mit jelent, ha egy minimális vágathalmaz egyelemű?
  8. Miért nem szabad egy ismétlődő eseményt tartalmazó hibafát a kapuk szintjén, a független események képleteivel kiértékelni?
Megoldás
  1. MTTF=1/λ=5000\text{MTTF} = 1/\lambda = 5000 óra; R(1000)=e−0,2=0,819R(1000) = e^{-0{,}2} = 0{,}819.
  2. Az utolsó meghibásodás időpontja osztva a hibák számával: 1. gép 6000/5=12006000/5 = 1200 óra, 2. gép 7100/5=14207100/5 = 1420 óra, 3. gép 5500/5=11005500/5 = 1100 óra.
  3. MTTR=1/0,05=20\text{MTTR} = 1/0{,}05 = 20 óra, A=100/(100+20)=0,833A = 100/(100 + 20) = 0{,}833.
  4. Sorosan 0,9⋅0,9=0,810{,}9 \cdot 0{,}9 = 0{,}81, párhuzamosan 1−0,1⋅0,1=0,991 - 0{,}1 \cdot 0{,}1 = 0{,}99.
  5. A meghibásodási ráta az idővel növekszik (elhasználódás, kopás, kifáradás). Ilyenkor a megelőző csere egy alkalmas üzemidő után csökkenti a hibák számát; állandó rátánál (β=1\beta = 1) a megelőző csere nem segítene.
  6. Mert a képlet a redundáns elemek független meghibásodását feltételezi, a valóságban viszont közös okok (közös táp, szoftver, környezet, karbantartási hiba) egyszerre több ágat is kiejthetnek.
  7. Olyan alapesemény-kombináció, amely együtt előidézi a csúcseseményt, és egyik eleme sem hagyható el. Az egyelemű minimális vágathalmaz egypontos hiba: egyetlen esemény önmagában előidézi a csúcseseményt.
  8. Mert az ismétlődő eseményt tartalmazó ágak nem függetlenek; a kapuszintű képletek a közös eseményt többször, egymástól függetlenként veszik figyelembe, és ezért (ÉS-kapuknál) nagyságrendekkel alábecsülhetik a valószínűséget. A helyes számítás a minimális vágathalmazokból indul.
Projektlépés: megbízhatóság

Saját fejlesztési feladatodhoz:

  1. készíts megbízhatósági blokkdiagramot a fő funkcióhoz, és becsüld meg a rendelkezésre állást adatlapok vagy becslések alapján (jelöld az adatok forrását);
  2. azonosítsd az egypontos hibákat, és vizsgáld meg, hol érdemes redundanciát vagy leromlott üzemmódot tervezni;
  3. a PHA legsúlyosabb veszélyére készíts hibafát, határozd meg a minimális vágathalmazokat, és értékeld a csúcsesemény valószínűségét;
  4. egy kiinduló eseményre készíts eseményfát a védelmi rétegekkel;
  5. használd a Gyakorlati útmutató blokkdiagram-, hibafa- és eseményfa-eszközlapját.
Továbbolvasás
  • O’Connor és Kleyner (2012): a megbízhatósági mérnökség gyakorlatias tankönyve.
  • Vesely és mtsai. (1981): a hibafa-elemzés klasszikus kézikönyve, szabadon elérhető.
  • IEC (2016), IEC (2006) és IEC (2010): a blokkdiagram, a hibafa és az eseményfa nemzetközi szabványai.
  • Weibull (1951): a Weibull-eloszlás eredeti cikke.
  • Goldberg és mtsai. (1994), 3.5–3.9. szakasz: a blokkdiagram, a hibafa, az eseményfa és átalakításaik gyakorlati leírása.